Hírek

2009.03.20.

Ljudmila Ulickaja a Man Booker Nemzetközi Díj esélyesei között!

Március 18-án hozták nyilvánosságra a Man Booker Nemzetközi Díjra 2009-ben esélyes tizennégy író névét. A kétévente kiosztott elismerést azért alapították 2005-ben, hogy a Booker-díj mellett (amelyet csak olyan írók kaphatnak, akik a Brit Nemzetközösség valamelyik államából származnak) elismerhessék más nemzetek szerzőinek – akik angol nyelven írnak, vagy munkáik többsége angolul is megjelent – kimagasló teljesítményét is. A hatvanezer fonttal járó elismerés nyertesének nevét májusban hozzák nyilvánosságra, az ünnepélyes díjátadó ceremóniára pedig június 25-én, Dublinban kerül sor.

A jelöltek névsora impozáns, tizenkét ország tizennégy szerzője verseng a díjért (hárman közülük már korábban elnyerték a Booker-díjat: V. S. Naipaul 1971-ben, Peter Carey 1988-ban és James Kelman 1994-ben). A jelöltek között ott találjuk Ljudmila Ulickaja orosz írónőt is, aki áprilisban érkezik hazánkba, és a Könyvfesztiválon veszi át a Budapest Nagydíjat. A mezőnyben Mario Vargas Llosa (a Budapest Nagydíjat ő is magáénak tudhatja már), E. L. Doctorow, Joyce Carol Oates, Evan S. Connell, Mahasweta Devi, Arnošt Lustig, Alice Munro, Antonio Tabucchi, Ngugi Wa Thiong'O és Dubravka Ugresic neve szerepel.

Könyvek

  • Imágó
  • Történetek gyerekekről és felnőttekről
  • Médea gyermekei
  • Életművésznők
  • Vidám temetés
  • Szonyecska
  • Odaadó hívetek, Surik
  • Kukockij esetei
  • Daniel Stein, tolmács
  • Történetek állatokról és emberekről